Két nap alatt 23 határsértőt fogtak el Győr megyében
Két nap alatt 23 olyan embert fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében, aki illegálisan próbált Ausztriába jutni - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
Két nap alatt 23 olyan embert fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében, aki illegálisan próbált Ausztriába jutni - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
Újabb árhullám érkezik a Rába Győr-Moson-Sopron megyei szakaszára, ezért több helyen készültségi szintet emeltek. A folyó Vágnál az éjjel tetőzött, de csütörtökön szintje ismét átlépheti a másodfokú készültség határát - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel.
A legfrissebb adatok alapján 16 ezer hektárt borít belvíz Győr-Moson-Sopronban. Több folyószakaszon elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedden az MTI-vel.
A Cuhai Bakony-ér vízszintjének emelkedése miatt nyúlgátat építenek a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörs településen - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vasárnap este közleményben az MTI-t.
Csizmadia Gábor dandártábornokot, Komárom-Esztergom megye jelenlegi főkapitányát javasolta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség élére az országos főkapitány - hangzott el a megyei közgyűlés pénteki ülésén.
Győr-Moson-Sopron és Zala megyében ismét járható valamennyi út – jelentette a közútkezelő.
Győr-Moson-Sopron megye mind az öt közúti határátkelőjén korlátozzák kedd reggel nyolc órától a kamionforgalmat - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
Egyértelműen sikerült cáfolni a gyanúsított és a védője azon érvelését, hogy a férfi önvédelemből lőtt. Az ügyet - több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - a rendőrség a napokban vádemelési javaslattal megküldi az illetékes ügyészségnek.
A folyamatos hóátfúvások miatt több mellékutat le kellett zárni Győr-Moson-Sopron megyében, ahol a viharos erejű szél helyenként egyméteres hótorlaszokat emel, de elzárt település nincs - közölte kora este a közútkezelő. Nyugat-Dunántúlon várhatóan szombat hajnalra szűnnek meg a hóátfúvások.
A Kisalföld Volán járatai a Vadosfára és Vicára nem tudnak bejutni. Annak a mintegy tucatnyi falunak a legtöbbjébe már közlekednek, amelyek kedd reggel busszal még elérhetetlenek voltak.
Az élénk észak-nyugati szél több helyen is hóátfúvásokat okoz, felkapva az út melletti 25-50 centiméternyi hóréteget. A Magyar Közút Zrt. 26 munkagépe dolgozik az utak tisztításán, járhatatlan út vagy elzárt település egyelőre nincs a megyében.
Annak ellenére, hogy a szél a közútkezelő gépei ellen dolgozik, nincs járhatatlan főút Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek ellenére mindenkit arra kérnek, hogy a Dunántúlon ne induljon útnak, "mert nem biztonságos a megérkezés".
Kilenchektáros ipari parkot alakít ki a Győr-Moson-Sopron megyei Beled városa – írja a szerdai Kisalföld.
Két időközi polgármester-választást is tartanak Győr-Moson-Sopron megyében az ősszel. Szilsárkány és Vámosszabadi élére kerül új vezető.
Át kell dolgozni az M85-86-os gyorsforgalmi út két Győr megyei szakaszának terveit, hogy megfeleljenek az uniós környezetvédelmi normáknak. Emiatt csak 2014 tavaszán kezdődhet az építkezés a Győr és Enese, valamint az Enese és Csorna közötti szakaszon – írja szerda számában a Kisalföld.
Egy férfi holttestére bukkantak, kedden délután, a Dunában, a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn. Az elhunyt személyazonosságának megállapítása folyamatban van.
Időközi polgármester-választást kell kiírni a Győr-Moson-Sopron megyei Tárnokrétiben, miután családi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről a kétszáz lelkes rábaközi település vezetője.
Félezer repcebála kapott lángra az éjjel a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, egy telephelyen – tájékoztatott a katasztrófavédelem megyei ügyelete kedd reggel.
Razziát tartottak szombaton az éjszakai, hajnali órákban az egyik harkai szórakozóhelyen, majd a helyet be is záratták – írja a Kisalföld.hu.
Rablás miatt az előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte a rendőrség egy bágyogszováti férfinak, aki a hétvégén a taxistól lopott pénzből fizette ki a fuvardíjat - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.